Az Ön böngészője nagyon régi. Ajánljuk hogy, frissítse legalább IE 7.0-re! Your browser is awfully old. We suggest that You upgrade to at least IE 7.0!

A program tartalmi leírása


    Az Iskola Alapítvány által 2010-re meghírdetett kétnyelvű (román-magyar) képzésprogram három megye – Kolozs, Szilágy, Szatmár - vidéki önkormányzatainál dolgozó közbeszerzési szakértok és közbeszerzések lebonyolításával megbízott személy számára indul.
A május-június folyamán sorra kerülő képzéssorozatot a Szülőföld Alap és az Iskola Alapítvány támogatja azzal a céllal, hogy összesen 60 önkormányzat szakérőit naprakész információkhoz juttassa a törvényes keretek és a joggyakorlat változásait, illetve ezen változások gyakorlati vonzatait illetőleg, Romániában a közbeszerzéseket szabályozó 34/2006-os Sürgosségi Kormányrendeletet és a kapcsolódó jogszabályokat 2009 folyamán is több rendben módosították. A közpénzekkel való hatékony gazdálkodás, illetve az egyre több vidéki önkormányzat által elnyert európai projektek sikeres kivitelezésének nélkülözhetetlen előfeltétele a szabályosan, hatékonyság-orientáltan kiírt és lebonyolított közbeszerzési eljárás, és ennek eredményeként egy körültekintő, elővigyázatos de ugyanakkor rugalmas kivitelezési szerződés megkötése.
A képzés tematikája a következő területekre tér ki:
  • - A közbeszerzési eljárások intézményes kerete, alapelvei
  • - A törvényes keret módosulásai – hatáskörök, értékhatárok, eljárások, határidők, jogviták
  • - A közbeszerzési eljárás-tipusok sajátosságai
  • - Kockázatmenedzsment a közbeszerzési eljárásokban
  • - Nagyberuházási szerződések, a FIDIC alkalmazásának szerepe
  • - Gyakorlat: A közbeszerzési eljárások a gyakorlatban: a közbeszerzés menete, lépései
  • - Gyakorlatok: az ajánlatok megnyitása, szerzodéskötés, szerzodés felbontása
  • - Gyakorlatok: a kiajánlási dokumentáció (documentaţia de atribuire) és a közbeszerzési dosszié összeállítása

A képzések 10 vagy 20 fős csoportokban zajlanak, összesen 5 helyszínen, helyszínenként egy alkalommal megszervezett 8 órás képzés keretében, összesen 60 önkormányzat szakértőinek részére, a következőképpen:
  • - Szatmár megye 20 személy (1 csoport)
  • - Szilágy megy 20 személy (2 csoport)
  • - Kolozs megye 20 személy (2 csoport)

A képzést követően a program internetes honlapján on-line tanácsadás folyik egészen a program befejeződéséig (2010 május 31), illetve internetes levelezőlistás hálózatok lépnek muködésbe a képzésben résztvevők és a programban megbízott oktatók között.
A pályázat másik célkituzése egy magyar nyelvu képzési program illetve egy kétnyelvu (román-magyar) fogalomtár összeállítása és tesztelése.
A pályázat megvalósításának eredményeként 60 önkormányzat közbeszerzési szakértoje, illetve közbeszerzési eljárások lebonyolításával megbízott alkalmazottja hatékonyabban fogja elvégezni, koordinálni, felülvizsgálni a folyamatokat, ezáltal nő a sikeres kivitelezése és a hatékony felhasználása a közpénzekből finanszírozott beruházásoknak, megerösödnek a szomszédos önkormányzatok közötti kapcsolatok, valamint létrejön egy kétnyelvu (magyar-román) képzési program.

Back Top